Betöltés

Kárpátaljai tragédia – dokumentumfilm 52 percben – Promó

2018. november 17-én 10 órakor Szolyvai Emlékparkban megemlékeznek a több mint tízezer nevet
jelölő Siratófalnál, a Kárpátaljáról ártatlanul elhurcolt magyar és német nemzetiségű áldozatokra.
A megemlékezés virágait hozzák el az utódok, akik közül még ma is sokan félelemben élnek. Talán
ezért sem teljes még az áldozatok névsora.
Déli 12 órakor, a koszorúzással egy időben a távollévők emlékezeteként tesszük nyilvánossá a
Kárpátaljai tragédia című dokumentumfilmünket. Történelmi kötelességünk, Hamvas Béla
figyelmeztetése legyen emlékezetünkben: „A lélek a túlvilágon csak akkor nyugszik meg, ha akad
a földön valaki, aki élete igazságát kimondja”.
A filmet eddig kb. kétezren látták, minden meghívásra elvittük. Most nyilvánosan is megtekinthető
lesz: a Kárpátpress és a Vörös Pokol facebook oldalán

2018. november 17-én (szombaton) 12 órától.

A film megosztható. A filmből részleteket kivenni és más célra felhasználni nem helyénvaló.
Közösségi vetítésről kérnénk értesítést a karpataljaitragedia.film2017@gmail.hu címre. A témával
kapcsolatos leveleket is erre a címre kérjük.

Recent comments